· ąF.HW1ł ° » Ezzel a cikkel egy új sorozatot szeretnék elindítani, ami azzal foglalkozna, hogy miként lehet előállítani különböző ľAMIGAĽ kiegészítőket. Itt megpróbálok a lehető legegyszerűbb dolgoknál maradni, bár nem állítom, hogy ez mindig sikerülni fog. Ez alkalommal az alapokkal foglalkozom, és megpróbálok tanácsokat adni bizonyos kérdésekben; továbbá megnézzük közelebbről azt az AT floppy-átalakítót, amivel mindent olvasni tud majd a gép. A legalapvetőbb dologgal kezdeném: mivel minden csatlakozó kurva drága a géphez a parallel és a mouse/game portokba dugható verzión kívül, ezért nem árt elkészíteni a multifunkcionális fejlesztőkészletet. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy-egy csatlakozó, aminek minden egyes tűje be van kötve. Ezt a kábelt továbbvíve egy másik csatlakozóra tesszük, amibe már magát a kifejlesztett nyákot dughatjuk be. Az egész lényege nem más mint az, hogy egy csatlakozóval akár több cuccost is üzemeltetni tudjunk. Amennyiben friss saját fejlesztésről van szó, akkor az sem árthat, ha gyártunk egy olyan közdarabot, amin minden egyes vezetéket külön-külön meg tudunk szakítani nyákkapcsolóval, dip kapcsolósorral vagy jumperrel. A fejlesztéshez ill. egyes dolgok kipróbálásához nem árt olyan nyákokat gyártani, amin tulajdonképpen nincsen más fóliázat, csak IC lábsorok egymásutánja (a kis kerek, nem az ovális!) minden összekötő vezeték nélkül. Néhány elektronikai szaküzletben lehet ilyen dolgokat kapni, de magunk is készíthetünk alfasettel otthon. Mivel az elektronikai alkatrészek nem éppen rugalmasak néhány tekintetben, ezért érdemes a végleges tervezés és nyákgyártás előtt megvenni minden alkatrészt, mivel nem biztos, hogy az eredetileg tervezett méretben meg tudjuk venni az alkatrészeket. A beforrasztás sorrendjét mindig az alkatrész kényessége határozza meg: először az ellenállások, majd a kondik, aztán a diódák, ezután a stabkockák, majd a tranziszorok és az IC-k jönnek. Amennyiben anyagilag megengedhetjük magunknak, akkor lehetőleg minden drágább IC-t és tranzisztort tokozzunk, mivel így nagy ráfázásoktól kímélhetjük meg magunkat. A forrasztás során törekedjünk a minél rövidebb ideig tartó hőkezelésre, mivel a hő hatására kipurcanhatnak az alkatrészek és a túlmelegedés hatására leéghet a nyákról a vezetékezés. A nyáktervezéssel kapcsolatban mindig vegyük figyelembe ha kapcsolási rajzról dolgozunk, hogy a nyákon minden fordítva lesz (ha egyrétegű), hiszen nem a fóliaoldalon fogunk forrasztani. A nyákkészítésnél bármilyen eszközt fel lehet használni az alapverzióhoz, bár mindennek megvan a maga veszélye. Az egyik legkényelmesebb eljárás az alfaset használata. Itt a bizonyos formákat dörzsöljük rá a fóliára. Ennél a módszernél két dologra kell vigyáznunk: tiszta legyen az alfaset ragadó felülete, jól át legyen dörzsölve a kívánt forma. Az alfaset egyik legnagyobb hátránya az ára, ugyanis nagyon nem olcsó mulatság. Második módszer az alkoholos filcek használata. Itt az a veszély fenyeget, hogy a megfestett vezetékezésbe belemar a sav, így ajánlott többször áthúzni minden vezetéket. A két áthúzás között mindig meg kell várni a száradási időt. Hátránya a nehéz javíthatóság és a megbízhatatlanság. Harmadikként a festéktollakat említeném meg. Ezek rendes festéket tartalmaznak, és nem mar alájuk a sav. Hátrányuk, hogy szabadkézzel nem igazán lehet jól dolgozni velük (ugyanúgy mint az alkoholos filcekkel), így mindig meg kell várni a száradási időt egy-egy irányváltáskor. Negyedik módszer a különböző tusok csőtollas felhordása. Ez a legmacerásabb, bár a legolcsóbb is. A legalkalmasabb a feladat ellátására a Holló tus, ami tényleg nem kerül sokba. Ezzel a módszerrel kell a legtovább tökörészni, hiszen ez szárad a legnehezebben, és egy-egy irányváltásnál kb. 2x annyit kell várni, mint a festéktollas módszernél. Az ötödik és egyben legjobb módszer a fotózás. Itt valamilyen fényérzékeny anyagot viszünk fel a felületre, majd arra helyezzük a nyákrajz negatívját és az egészet UV- vagy kvarclámpa alá tesszük. Az így elkészült nyákot csak bele kell tenni a savba, és már mehet is a maratás. Hátránya a megvilágítási idők elronthatóságában rejlik. Ha mindenáron fotózott cuccot akarunk felhasználni a kapcsoláshoz, akkor ha nem vagyunk benne már a témában, inkább csináltassuk meg. A hatodik és talán legköltségesebb eljárás az üres nyákfelület utódrótozása. Nagyon drágán, de lehet kapni olyan tollakat, amik vezető felületet hagynak a műanyaglemez felületén, így nem kell maratni. Hátránya a magas ár, és a száradási idők kivárása. Persze nem olyan egyszerű a dolog, hogy csak úgy egy sima fóliázott lemezre felfestjük a drótozást, aztán már mehet is a savba. A felületeket először elő kell kezelni: polírpapírral (extra finom csiszolópapír) egyenletesen meg kell csiszolni a felületet, majd az egészet lemosni, és teljesen szárazra törölni. Az előkészítés stádiumába tartozik nálam még a pontozás és a foratok elkészítése is. Ezzel megkönnyítjük a saját munkánkat, hiszen már eleve megvan minden luk, így egyszerűbb felrajzolni a vezetékezést. (Fotózás kivételével minden esetben ezt használjuk!) Ha már említést tettem az előkészületről: a legelső dolog, ami már kudarcot is okozhat az az, ha rossz minőségű nyákot használunk. Itt én nem ismerek kompromisszumot: csak textilbakelit alapú nyákot használok, mivel ez bírja legjobban a strapát. Most jön a dolog legveszélyesebb része, a maratás. Maratásra sokféle savat lehet használni, én a FE3CL (vastriklorid-ot) használom. Ennek az a legnagyobb előnye, hogy nyugodtan bele lehet nyúlni, és ha a bőrön marad, akkor sem marja szét azt, csak megsárgítja a bőrt. A maratást érdemes úgy csinálni, hogy a meleg savat (melegen gyorsabb a maratás) beleöntjük egy akkora tiszta ibrikbe, amiben a nyák nyugodtan elfér. Ekkor a nyákot megúsztatjuk a sav tetején úgy, hogy a nyák ne sükllyedjen el benne, ezzel is hamarabb készen leszünk. Ha kész a maratás, akkor távolítsuk el a festékanyagot a vezetékezésről, alaposan mossuk át az egész nyákot, töröljük szárazra, majd ellenőrizzük le, hogy minden vezeték ép-e, ill. nincs-e rövidzárlat. Ha valahonnan nem marta le a sav tökéletesen a fóliát, akkor azt még mi is kivakarhatjuk onnan. A beültetésnél a sorrenden kívül még van néhány dolog, amire vigyáznunk kell. Az elektrolit kondenzátorok (elko) polaritásfüggőek, rossz polaritással beszerelve egyszerűen felrobbannak. A teljesítménytranzisztorok, a teljesítménydiódák, a stabkockák és néhány speckó IC hajlamos a túlmelegedés általi tönkremenetelre. Ennek az oka általában az, hogy a felesleges feszültséget/ampert hőenergiává alakítják át. Ezen úgy segíthetünk, ha a megfelelő alkatrészeket hűtőbordával látjuk el. A hűtőborda lehet egy vastagabb fémlemez is, a lényeg az, hogy fémből legyen. Mellesleg soha nem árt, ha egy protkóhűtő ventillátorral ajándékozzuk meg a nagyobb bordákat. A nyákok tervezésénél még egy dolgot figyelembe kell venni. Minél nagyobb a vezetéken vitt feszültség/áramerősség, annál vastagabbra illik húzni azt a vezetéket, különben előfordulhat, hogy a nyák vezetékezése biztosítékként viselkedik, és szétég. Külső tápok alkalmazásánál még előfeltétel az is, hogy gondoskodjunk a túláramvédelemről. Ezt leginkább úgy ajánlatos megoldani, hogy a már stabilizált tápfeszültséget egy megfelelő feszkós zener diódán zavarjuk át, esetleg a dióda előtt alkalmazva a stabkockát is (a zener dióda egy olyan állatka, ami csak egy bizonyos feszültséghatárig engedi át a feszkót, azon felül viszont semmit). Érdemes egyébként alkalmazni a biztosítékokat is. Amennyiben megvan egy kapcsolás, és az nem működik, nem kell pánikba esni. Legelső dolgunk legyen, hogy megnézzük, van-e egyáltalán tápellátás mindenhol. Másodszor ellenőrizni kell, hogy a diódák jó polaritással lettek-e berakva, majd ellenőrizni kell, hogy nem mentek-e ki a tranzisztorok (a 3 láb közül csak 2 lehet elektromos kapcsolatban egymással), jók-é az IC-k, stb. Oké! Akkor most térjünk át a gyakorlati dolgokra! Szóval erre a kapcsolásra azoknak lehet szükségük, akik AMIGA Technologies féle 1200-assal rendelkeznek, mivel abban nem az eredeti AMIGA drive van, hanem egy pöcés sux. Az egésznek az alapja az, hogy a pöcés mocskokban nincsen benne az _RDY szignál, ami azt jelzi a gépnek, hogy a drive kész az írásra/olvasásra. Ehez a hackhez bele kell turkálni a gép belsejébe, úgyhogy mindenki legyen nagyon óvatos. Aki nem bízik eléggé a tudásában, az inkább ejtse a témát. A kapcsolás egyetlen nehézsége az, hogy van benne egy poti is, amit be kell állítani. A beállítást segíti egy kis program, amit "A1200FDtest" néven találhattok meg. Az összes szükséges anyagot megtaláljátok a Bonus könyvtárban Floppy_fix.LHA néven. Jó szórakozást! A hack kiagyalója Christian Sauer. A következőekben igény esetén közölni tudom a Grafitto 24 nevű videó-digitalizálóhoz hasonló cuccos megépítéséhez szükséges adatokat, Persze csak kellő érdeklődés esetén. A kapcsolás megépítése nem lesz olcsó, de még mindig az eredeti 280 márkás ára alatt lesz. A dolog eléggé bonyás, tehát nem kezdőknek való. Természetesen kezdőknek is lesz néhány érdekes tippem, de ez a jövő zenéje... Na jó, egyelőre ennyi lett volna, következő alkalommal is valami egyszerűbb dolgot fogunk megnézni, addig is izzítsátok a pákáitokat! ˝GOD!Ľ Ezúton is leszögezem, hogy mindenki csak a saját felelősségére csináljon kiegészítőket a gépéhez, ugyanis sem én, sem a PoWeR nem vállal felelősséget az okozott károkért!